Mit ér a színpadfény, a nézőtér üres már régen,
Mit ér a tapsvihar, csak félsiker, belül itt érzem.
Mit ér, mit adhat még a színes jelmez, bárhogy is nézem,
Mit ér a főszerep, ha nem vagy vélem?
Talán, ha eljönnél és ott ülnél az első sorban,
Talán nem szégyellném, s megkérdezném, mit gondolsz rólam?
Talán bevallanám, hogy nagyravágyó és önző voltam,
Talán az életem elpazaroltam.
Nincs visszaút, nincs vissza már,
Nincs, aki hív, nincs, aki vár.
Üresnek érzem életem,
Kísér egy furcsa félelem,
Egyedül járok szüntelen a magam útján.
Elszállt egy álomkép, a nagyvilág elsodort téged,
Elszállt sok szép emlék, őrzöm még a régi képet,
Elszállt, elhagyott rég, a közös útról letértünk végleg,
Elszállt a nagy remény, hogy veled éljek.
Nincs visszaút, nincs vissza már,...
...Egyedül járok szüntelen a magam útján.