Ma még együtt, és nincs tovabb,
Átkozottul kemény a vilag,
Lenyuztunk egymas agyaból éveket,
Szél fujja mar az érzelmeket.
Úgy éreztem kevés, amit adhatok,
Pedig dehogy ... és ma mar hol vagy te és én hol vagyok?
Téboly, hogy ott vagy, és én varlak,
Idegen kéz nyul tested felé.
Csak a vagy ereje halvanyul el lassan,
S mar nem hazudunk egymasnak reményt.
Rad gondolok és ujra latlak,
A napfény attetszik a hajad szalain.
Ha almodom veled, szivem szivarvany fényein lebeg,
De jéghidegek a reggelek.
Istenem, pedig mar fogtam a kezed,
Csak nem mertem mondani: Szeretlek, szeress!
Templomok lépcsõin varom a csodat,
Az idõ törvényt ül, s lassan kipipal.